Időkép

Kukorica Termésverseny - Tanácskozás Velencén

Zurück

21 résztvevõvel zajlott a Kukorica Temrésverseny Szezonindítója Velencén. A beveztõ után hozzászólások sora következett. A hozzászólásokban méltatták a verseny szakmai jelentõségét és kitértek olyna kényes kérdésekre is, mint a pénzügyi háttér és a hitelesség biztosítása, valamint a szakmai semlegesség fenntartása.

Soltész Gyula, aki a tavalyi program egyik díjnyertes versenyzõje volt, kifejtette, hogy nákuk (Nakon) is kiderült, ahol pedig egyébként is magasszínvonalú termesztés folyik, lehet hozzátennia hatékonysághoz és az eredményességhez. A versenytapasztalatokból le lehet szûrni, hogy melyek azok a termésnövelõ elemek, amelyeket a gazdasági hatékonyság növelése mellett lehet aztán az általános termesztésben is alkalmazni. Szanyi Istvánt és Simon Pétert a Szponzori program részletei érdekelték, amellyel Perczel Mihály elmondta, hogy a Szponzori programnak világos szabályzat mellett kell megvalósulnia. Tomics László arra kérdezett rá, hgy vajon ez a Top20-as kísérletekhez hasonlóan nagy nyilvánosság elõtt zajló, s reklámértéke miatt várhatóan a beszállítók figyelmének a középpentjába kerülõ program nem válthat-e ki hasonló "háborúskodást". Bódis Lászlónak (Agrofórum) a közönségkapcsolattal és a termelõi kör mélyebb szintû elérését segítõ konferencia szervezésére volt javaslata. Még számos hozzászólás hangzott el, amelyeket a továbbiakban ismertetünk. A megvitatás helye lehet a nyílt Fórum, és a tagoknak fenntartott Member's area is.

Zurück

Beiträge

Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária
  • Mertcontrol Hungary KFT.