Sikeres konferenciák
Zurück
Május 11.-én és 13.-án Debrecenben, ill. Székesfehérváron tartották az AGROFÓRUM Útkeresés konferenciasorozat XX. eseményét. Téma a Magyar Kukorica Klub Kukorica Termésversenyének 2010. évi meghirdetése volt.
A konferencia célja az volt, hogy versenyzõket és támogatókat toborozzon, s hogy meggyõzze a szakmai közvéleményt a kezdeményezés hasznosságáról. A konferencián elhangzott beveztõ elõadások (Prof. Dr Nagy János a Debreceni Agrárcentrum elöke és Prof. Dr Jolánkai Márton, a SZIE egytemi tanára, intézetigazgató) a kukoricatermnesztés jelentõségérõl és a fejlesztés szükségességérõl szóltak.
A Termésversenyt 2010.-re Simon László Fejér megyei gazda a Versenybizottság elnöke hirdette meg (elõadása csatolva), míg a feladatokat dr Szieberth Dénes, a MKK elnöke ismertette. Perczel Mihály, a Versenybizottság Ellenõrzõ Bizottságának elnöke a verseny tisztaságának és hitelességének feltételeirõl és az elmúlt évi gyakorlatról szólt. Kiemelte az ellenõrzés fontosságát, mint a bizalom alapkövét.
A hozzászólók között az elmúlt évben versenyzõként részt vevõk (György Dániel, Sóvágó Sándor, Papp László, Mikó Ferenc) elmondták, hogyan kerültek kapcsolatba a versennyel, mit tettek a siker érdekében és milyen tapasztalatokat szereztek.
A támogatók (õk tették lehetõvé, hogy a konferenciát a résztvevõk számára térítésmentesen megszervezhessék) nem csak termékeiket ismertették, de kimelték annak fontosságát is, hogy megbízható, s a szélesebb gazdatársadalom felé bizalamt keltõ forrásra hivatkozva ismertethetik a versenyzõk által sikerrel felhasznált termékeiket.
A Magyar Kukorica Klub megköszöni a résztvevõknek hogy eljöttek, s igyekszik pótolni az elszalasztott alkalmat azoknak, aki sürgõs tennivalóik miatt kénytelenek voltak távol maradni. Külön is köszönetet mond a támogatóknak, hogy áldoztak egy közös ügyért, s hozzájárultak a hazai mezõgazdaságban új kezdeményezés kibontakoztatásához.
Zurück
Beiträge
Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!