Időkép

Megkezdtük a jelentkezések feldolgozását!

Zurück

Még mindig tanuló év - ez látszik a beérkezett Jelentkezési ívek egy részén. Ám ez csak a munkában jelent többet, egyébként az elmúlt évi jelentkezésekhez hasonlítva közel kétszeres szám örömmel tölt el bennünket.

Már folyik a beérkezett jelentkezések áttekintése, érvényességük ellenõrzése. 

A dokumentumok gyors áttekintése alapján az érvényes jelentkezések száma az elmúlt évi 39-cel szemben ebben az évben megközelíteti vagy elérheti a 70-et. A jelentkezések országos eloszlására rányomja bélyegét a korábbi súlyos károkat okozó idõjárás. A 2-es régió részaránya 50% körül alakul, az egyesé 20, a 3 as valamivel több lehet mint 10, míg a 4-es és 5-ös régió részaránya várhatóan nem éri el a 10 %-ot. Minthogy a technológiai adatlapok feldolgozása hosszabb idõt vesz igénybe, arra kérdésre egyelõre nem tudunk választ adni, hogy a területi kategóriák mellett, esetleg azokon belül milyen technológiai változatokkal kell számolni.
A támogatókat illetõen lényegesen tarkábbnak mutatkozik a helyzetkép, s még nem is teljesen világos. Például a KWS telefonon jelezte, hogy sajnos mégsem vesz részt a programban, viszont van olyan versenyzõ, aki feltüntette a német nemesítõ cég hazai képviseletét mint támogatót. Megjelentek az elmúlt évben nem szereplõ nevek is, mint a Fertilia Kft, Saaten Union Hungária Kft, a Dow Seeds és a Nu-Farm. Több versenyzõ (eddig 8 ilyet találtunk) nem vesz igénybe (legalábbis eddig nem jelölt meg) támogatót - erre a késõbbiekben is van módjuk. Az elmúlt évi támogatók közül ismét szerepel a BioNat Kft és a BASF Agrodivíziója. A Monsanto - Yara páros részaránya, noha jól "ráerõsítettek", a megnõtt jelentkezõszámnak köszönhetõen jelentõsen csökken. Ebbõl arra is lehet következtetni, hogy az input anyagok, különösen a rajtvonalhoz sorakozó fajták meze az elmúlt évihez viszonyítva jóval tarkább lesz!
Számos versenyzõ nem bízza a véletlenre az eredményt - több területtel is jelentkezik. Vagy személyesen is többel, vagy, s ez a jellemzõbb, családtagját is bevonja. Érdekes jelenség, amely azt mutatja, hogy aki megérezte már a nemes vetélkedés ízét, megjöhet az étvágya!
A következõ mintegy két hét az adatok pontosításával, ellenõrzésével, a versenybizottság és a versenyzõk közötti kapcsolatfelvétellel, a versenynaplók elkészítésével telik.
Mihelyt a jelentkezések érvényességének kérdése minden jelentkezõt illetõen tiszázódik, kiadjuk a végleges névsort a támogatók megjelölésével.

Zurück

Beiträge

Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária
  • Mertcontrol Hungary KFT.