Időkép

Nem csak nehezen, de keservesen is

Zurück

Nem csak nehezen, de keservesen is indul a második Kukorica Termésverseny parcelláinak betakarítása. Az évadnyitónak szánt,

egyszerre három parcellás, sok résztvevõs betakarítási bemutatót is elmosta az esõ.

Azért úgy tûnik, lassan elindul útján a verseny legfontosabb legnagyobb odafigyelést,legtöbb munkát adó mozzanata, a "megmérettetés".

Otóber 1-én, egy nyugodt, napsütéstõlsem mentes napon  álltunk neki Mátyásdomb határában Kapeller Zoltán Oszkár egyik versenyparcellájának.

Két ellenõrrel vonultunk fel (Varga Péter s jómagam), mert várható volt, hogy a termésszint meghaladja a 12 tonnát hektáronként.

Engem az elsõ meglepetés (jó néháény dologgal találkoztam már, így aznap többször nem lepõdtem meg) akkor ért, amikor kicsi, ám négykerék hajtású személygépkocsimmal, benne rajtam kívül segítõtársammal, nem jutottunk el a versenyterületig. Még szerencse, hogy a gazda nagyranõtt traktorjára fel volt szerelve a terményrakodó kanál, így kényelmesen elhelyezkedve tudtunk átkelni a sok gazda által tulajdonolt-bérelt tengeri tenger közepén keletkezett ideiglenes vadkacsaúsztón. (Csak mellékesen kérdezem úgy általában, majdnem költõien, hogy nem híven tükrözi-e vissza a mai mezõgazdasági úthálózat a gazdák és a vidék lelkületét, a vidéki élet iránti tudatos elkötelezettség szintjét?)

Végül odaértünk a helyszínre.

Nem volt szerencsés a napunk, ezer ördög bújt technikába, szervezésbe! A gondos nettózás után megmaradó 5+valahány tized hektárral délelõtt 9 órai kezdés után már délután fél hatra végeztünk is.

Közben az ebédszünet úgy alakult, hogy ebédbõl szünetet tartottunk.  Az ebédet eredetileg otthoni elfogyasztásra terveztük, a magunkkal hozott néhány almát, szendvicset pedig felesleges tehernek tekintve az autóban hátrahagytuk. (Komp átkelési lehetõségek hiányában  a "parkolót" a nap hátralévõ részében már nem lehetett megközelíteni.)

A bérkombájn ugyan fel volt szerelve súly-, terület- és szemnedvesség mérõ mûszerekkel, tanúsítványok hiányában nem használhatuk szolgáltatásaikat.

A területmérést hagyományos módon, mérõszalaggal végeztük. A terménybõl tartályonként vett átlagmintát a Klub tulajdonában lévõ 2 db nedvességmérõvel 3x megmértük, az adatokat egy szintén aláírásokkal elfogadott jegyzetlapra feljegyeztük, végül a Versenyaplóba másoltuk.

A betakarított termény tömegét a lerakodás helyén (Enying Agrár Zrt, Ágostonpuszta) számítógépes programmal vezérelt hídmérlegen mérlegeltük, a mérlegelés eredményérõl eredeti bizonylatokat kaptunk, melyeket a Versenyaplóhoz csatoltunk.

Ezúttal, ha nem is ünnepélyes keretek között, de mégis elindult a Kukorica Termésverseny 2010.évi betakarítási szezonja. Reméljük, a körülményekés a szereplõk is segytségünkre lesznek abban, hogy a folytatás gördülékenyebblegyen. Csak emlékeztetõül: az elkövetkezõ másfél hónapban még 73 parcellát kell szerencsésen betakarítani és hiteles ellenõrzéssel tanúsítani!

 Szieberth Dénes

Zurück

Beiträge

Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária
  • Mertcontrol Hungary KFT.