Időkép

Nem egyszerû!

Zurück

Reggel még Marcaliba készültünk, aztán Tóalmás határában kötöttünk ki. A nyugati országrészt ismét áztató esõ és a borongós idõjárás után megkönnyebbülést jelentett a szárazabb

idõjárás. Jól jött az értesítés Ilyés Attila tanácsadótól, hogy az Agroland Kft felkészült a versenyterület betakarítására. Alig néhány perccel elõtte fújtuk le véglegesen az aznapra tervezett 3 betakarítást, s már indulhattunk is - az ellenkezõ irányba!

A három mosolygós arc - Jánoska Gyula és két fia, Attila és Gyula - elfelejttették a 130 kilométeres döcögést, melynek különösen a befejezõ szakasza volt igazán megrázó!

A nyílegyenes termésfal, a hibátlan eloszlásban kelt, minden tövön csövet termõ kukoirca máris mehghívta a bizottságot a kezdésjel kiadására.

A kijelölt terület nagyobb része valóban nagy reményekre jogosíthatta fel  a betakarítáas résztvevõit.  Sûrûn tellett a tartály, s a két szállító jármûmek iparkodni kellett, hogy idõben visszaérjenek az átvevõ helyrõl. Azonban az elõzõ hónapok erre a táblára is rányomták kézjegyüket. A rekordkinézetû sorok a korábboi víznyomások helyén "halványabban" néztek ki, a csövek kisebbek voltak, s a szemek kitellettsége sem érte el a kívánatost.

Végül a DKC5143 elnevezésû hibridkukorica fajta 25-26%-os szemnedvesség tartalom mellett 12 tonna/ha közeli májusi morzsoltra számolt termést adott.

 

Zurück

Beiträge

Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária
  • Mertcontrol Hungary KFT.