Csepergett
ZurückEz az esztendõ ilyen! Délelõtt még csak szeles volt az idõ, de éppen akkortól, amikortól megbeszéltük a betakaríítás kezdetét, szemerkélni kezdett az esõ. A Velencei hegység szelíd púpjai homályba vesztek, és
semmi jel nem mutatott arra, hogy a Papp László irányítása alatt tevékenykedõ Szelekta Kft versenyterületén sikeres betakarítást lehet végrehajtani. Aztán, amikor az elsõ néhány méter megtétele után az adapter meghajtó lánca elszakadt, s a kopott-bordó monstrumnak javító mûhelybe kellett vonulni, végképp lemondtunk arról, hogy itt és ma még történik valami. Papp László, az idõsebb, aki a kombájnt vezette, csak anynit mondott: "mindjárt itt vagyok, nem egy nagy ügy"! Egyáltalán nem hittük, de maradtunk. Hogy ne legyen annyira kellemetlen a szeles, hideg, nyirkos-csöpögõs idõ, munkának láttunk. A területmérést már elvégeztük, mûszereket, holmiainkat a kinthagyott pótkocsi alá tettük elázás ellen, s nekiláttunk tövet, csövet számlálni, alaposabban szemrevételezni a a DKC5170-es hibriddel hasznosított területet.
Amíg eljön a folytatás ideje, tekintsünk vissza a Szelekta Kft versenyterületein két héttel ezelõtt elkezdõdött betakrítások történetére!
(Azok kedvéért, aki nem tanulmányozták volna a versenyzõk névjegyzékét megjegyezzük, hogy õk három versenyterülettel jelentkeztek.)
Október 8.-án kezdtünk, a Zichiújfalu felé vezetõ út mellett, Pálmajorral szemben. (Itt próbáltuk ki a módosított Versenyszabályzat szerinti betakarítást.) A DKC4590 elnevezésû hibrid 14,2 tonnát megjhaladó terméssel hálálta meg a gondoskodást. Az idõsebb Papp László csalódott volt, de be kellett látnia: 8-10 ezren hiányoznak hektáronként, s a megmaradók hiába növeltek rekord csöveket, nem pótolhatták a hiányzók teljesítményét.
Október 11-én ismét a Szelektánál foglalatoskodtak az ellenõrök! A DKC4795 jelû hibrid is igyekezett jól teremni, de a maximumot mutató versenyterület részt nem lehetett megközelíteni az elüllyedés kockázata nélkül. A betakarított, jórészt homokdombra esõ terület közel 13 tonnás termést eredményezett. Nem rossz ez sem, de látszott a versenyzõkön, hogy nem ilyesmire gondoltak. Többször is végeztek termésbecslést, s innen rekordot vártak! Az ottmaradt mintegy 5 hektáros részt majd csak akkor tudják kihozni, ha a föld keményre fagy. Ha nem károsodik a kukorica, meg lehet majd gyõzõdni arról, hogy mi maradt ott!
Végül megjött a kombájn. Mûszaki hiba miatt már nem kellett megállni, s az idõjárás is kegyes volt hozzánk.
Élesebben rajzolódott ki a hegyvonulat, alábbhagyott az esõcseppek csapkodása, s kevesebb szem távozott a szalmarázón keresztül.
Az ellenõrzõ bizottság ellenõrzött s vacogott a nyirkos, hideg szélben, és egy termosz forró teáról álmodott.
A kombájn hangos dorombolással jelezte, hogy súlyos kukoricacsöveket kell morzsolnia, nincs könnyû dolga.
Az utolsó kocsival egyszerre érkeztünk a mázsaházhoz. Azonnal osztás, szorzás, összeadás, kivonás... és meglepõdés következett! Mindenki nagy számot várt, mégis mindent háromszori újraszámoltunk, számításmenet- és bizonylatellenõrzést végeztünk, majd, vitáztunk aról, hogy ki, mikor hol, mit tapasztalt, hol tévedhetett.
A fõellenõr mintatér vizsgálatot és csõminta ellenõrzést rendelt el. Felvetõdött a betakarítás megismétlésének lehetõsége is.
Aztán vissza a területre, számolás, törés, morzsolás súly és szemnedvesség mérés, a csupasz csutkák megszámolásával (a darabok összeillesztését is beleértve) a lemorzsolt csövek számának újraellenõrzése.
A letört, lemorzsolt csövek és a számoltt tõszám eredménye visszaigazolta a kombájn után mért eredményt, így végül mindenki belenyugodott: nálunk is lehet közel 18 tonnát aratni egy hektárról - ha minden összejön!
Idõsebb és ifjabb Papp László arcáról ezúttal az tükrözõdött, hogy ezúttal elégedettek.
Beiträge
Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!
- Syngenta Kft
- Jó Gazda Program®
- SGS Hungária Kft.
- Agro Napló
- SGS Hungária
- Mertcontrol Hungary KFT.