Időkép

Nyírderzs, október 25.

Zurück

A 3. versenyparcella betakarítása október 25.-én már belenyúlt az estébe. Cigándról indulva Nyírderzs, majd Nyírcsászári következett.

Nehezen lehetne megnevezni, hogy innen min jártunk, de talán legkevésbé útnak hívható! Bátran kimondhatjuk, hogy napjaink vidékének "legközösebb lova" a mezõgazdasági úthálózat! Nyinván való, hogy köze van ehhez a csapadékos eztendõnek is, de így kellene fogalmazni aszályos évben sem.

A szegény kis Ignis azért mégis csak kivergõdött - köszönet az összkerék hajtásnak. Némi akácsarjadék és tuskókivágás után - a fadöntést és dózerolást igazán nem lehetett elvárni tõle - már ott is termettünk a versenybetakarításra kijelölt táblán.

Miután a forgókat érkezésünk idejére már leváták, csak a versenyterület elkülönítése maradt hátra. Papp György, a versenyterületért felelõs Papp Mihály testvére vezette a kombájnt, s mellette ûlve, közösen gyakoroltuk be a "minden 3. gépalj" módszert.

Miután láttam a vágóasztalba toluló csöveket, s a magtartályba ömlõ lemorzsolt terményt, nem okozott meglepetést a 13 és fél tonnát meghaladó hektáronkénti eredmény.

A széperedményellenére Papp Mihály nem üldögélhet a babérjain, hiszen nemsokára ismét visszatérünk, hogy Papp György táblájának betakarÍtási eredményérõl is hiteles beszámolót adhassunk!

 

Zurück

Beiträge

Nur registrierte Benutzer können Beiträge eintragen!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária
  • Mertcontrol Hungary KFT.