Időkép

Egy határszemle margójára

Vissza

Nem tudom, nem is kutatom a gazdát, de remélem, ő is átnézi majd a táblát és a forgóról származó terményt külön tárolja, nehogy a teljes tételt elszennyezze!
A képek képkivágások, nem eredetiek! Ha szeretné felhasználni őket, kérje a szerzőtől!

Egy határszemle margójára

Szerző: dr. Szieberth Dénes

A dalmandi Top20 kísérlet meglátogatása után úgy gondoltam, hazafelé megállok egy-két helyen, s ha illetéktelenül is, de bepillantok néhány kukoricatáblába. Valahol Iregszemcse környékén megálltam egy kukoricatáblánál. A 24 soros forgó igen rossz állapotban volt, tele az alábbi képen láthatóhoz hasonló, kukoricamoly fertőzés nyomait hordozó „beütéssel” csúfított nyomorék csövekkel.
Meglepődtem, hogy a forgón belül – a jelenlegi viszonyokhoz képest – egészen jó állományt találtam. A mintegy 50000 tő/ha sűrűséggel beállt táblában szinte mindegyik tövön volt egy egészséges – szintén a körülményekhez képest megfelelő nagyságú - cső. Ezek után vetődött fel bennem a kérdés, mi szükség van a 24 soros forgó forgóként való kezelésére, rávetésre, felesleges taposására? Még a ’70-es években egyszer kiszámoltam, hogy az ország szántóterületének (akkor) 7%-ára volt tehető a táblák forgójának területe amellett, hogy általában sokkal nagyobb táblákban, fele ilyen széles forgókkal dolgoztunk. Ebből következik, hogy ma az üzemi táblák forgójának területe lényegesen nagyobb lehet.  Saját, akkor „elit”-nek számító gazdaságban folytatott méréseim szerint a forgókon nem termett több, mint a táblák belsejében elért termés fele. Ezt az árat az akkori szervezési tudásunk, technikai lehetőségeink, kényelmünk és a felismerés hiányának számlájára írtam. Ma, a precíziós lehetőségek birtokában, amikor a traktort és a munkagépeket is műholdról lehet vezérelni – a táblát vető traktort is láthatóan GPS vezette -, a taposás, az anyagfelhasználás és az anyagelosztás optimalizálható, érthetetlennek tűnik, miért van ez így!

(Nem tudom, nem is kutatom a gazdát, de remélem, ő is átnézi majd a táblát és a forgóról származó terményt külön tárolja, nehogy a teljes tételt elszennyezze!)

2024. augusztus 2.

∞∞∞

Képek

Vissza

Hozzászólások

Csak bejelentkezett felhasználók írhatnak hozzászólást!

  • Syngenta Kft
  • Jó Gazda Program®
  • SGS Hungária Kft.
  • Agro Napló
  • SGS Hungária
  • Mertcontrol Hungary KFT.