Galerie
Zurück
A vetési bagolylepke nem igazi talajlakó. Nappal maga is, és hernyója is meghúzódik a talajfelszín közelében, a rögök között. A lepke május-júniusban rajzik, a fiatal kukoricásban kelő széleslevelű gyomokra rakja petéit. A kis hernyók ott kezdik meg táplálkozsukat, mígnem a gazda posztemergens permetező szerekkel el nem pusztítja a gyomokat. A hernyók éhkoppon maradnak. Azaz, hogy nem maradnak, mert ekkorra már ott van az újabb táplálék, a kukorica. Ilyenkor a hernyó nem is talál más táplálékot, mint a kulturnövényt.
A kifejlett hernyó telel át, bábozódik, majd május második felében kezd rajzani. A rajzás elhúzódik. A következõ (nyári) nemzedék rajzáscsúcsa augusztus közepére esik. A hernyó sötét barnásszürke, zsírosfényû, kezdetben kicsi, majd 2-3, késõbb 5 cm nagy is lehet, a lárvastádiumoknak megfelelõen. Nappal a talaj felszíne alatt 1-2 cm-re, összegömbölyödve pihen, éjjel táplálkozik. Ha már megvan a baj, nehéz ellene védekezni. Célszerû a gyomosodást mindenképpen megelõzni, vagy ha a rajzás időszakában és azt követően posztemergens gyomirtással védekezünk a gyomosság ellen, tegyünk rovarölõ szert is a herbicid mellé! Ha erõs fertõzéssel számolunk, használjunk talafertõtlenítõ szert vetés elõtt, ám a talajfertõtlenítõ szer hatása a lárvakelés idejére lecsökkenhet. Mivel a hernyó nem igazi talajlakó, csupán a legfelső 1-2 cm-es rétegben húzza meg magát, az addigra már lecsökkent szerhatás nem mindig elegendő a kár megelőzéséhez. A rovarölõ szeres csávázás szinte teljesen hatástalannak mondható. Erõs fertõzések voltak a '90-es és 2000-es évek elejének a 2007-eshez hasonló száraz, meleg tavaszú éveiben.
A korai hernyókárkép (különösen későn vetett kukoricában) hasonlíthat a drótféreg kártételéhez. A lárva kiüregesíti a növény taajfelszínhez közeli szárrészét az 5. és 6. nódusz között és ott "hűsöl". Korai időszakban a kártevőt a növény körüli kapargatással lehet azonosítani, később a szár tövét kell vizsgálni. Későbbi fertőzés esetén, amikor a kártétel már nem érinti a növekedési csúcsot, a növény életben maradhat, de sél hatására kidőlhet. A kártétel rend szerint foltokban jelentkezik, de kiterjedhet akár az egész táblára.
A lepke fényre és csalétekre (pl.: cukros, erjedő keverékre, sörre) jól repül, ezért csapdázással előre jelezhető.
A védekezést fentebb már említettem, de legfontosabb és legeredmányesebb módszer a megelőzés a kukrica folyamatos gyommentesen tartásával.
Zurück- Syngenta Kft
- Jó Gazda Program®
- SGS Hungária Kft.
- Agro Napló
- SGS Hungária
- Mertcontrol Hungary KFT.