Gallery
BackA Magyar Kukorica Klub megalapította a mindenkori történelmi csúcstartónak járó díjat. Ezt akkor adják át, ha valaki ezt a teljesítményt túlszárnyalja. A díj első nyertese a 2010-ben általános meglepetést keltett 18,36 tonnás terméssel Mikó Ferenc enyingi gazdálkodó.
A díj alapításával az a Klub célja, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye a történelmi maximumot, ennek tényét, elérési körülményeit és nem titkoltan a gazdát, aki a kiváló teljesítmény elérésére képes volt.
Célunk az is, hogy minden olyan alkalommal, amikor a hazai kukoricatermesztés lehetőségeiről esik bárhol szó, megemlítsék a mindenkori történelmi csúcsot, mint a legkiválóbbat a Kárpát-medencében igazolt gyakorlatban elért teljesítmények közül. A díj odaítélésével szeretnénk ösztönözni a tehetséges gazdákat arra, hogy fürkésszék szorgalmasan a kukoricatermés növelésének lehetőségeit, s újabb bizonyítékokkal szolgáljanak a tudományos és technikai vívmányok ésszerű és célszerű alkalmazásában rejlő lehetőségekre.
Mindemellett nem szeretnénk megfeledkezni azokról sem, akik, ha nem is döntöttek csúcsokat, de a közélébe értek, vagy mostohább körülmények között értek el említésre méltó eredményt. Kiadványainkban ezeket mindig megemlítjük a csúcsteljesítmény mellett.
A fentebb említett eredmény után Papp László (Agárd) 17,771, majd Tóth Szabolcs (Dalmand) 16,989 tonnás átlaga következik.
Mindegyik "óriásteljesítmény" ugyanabban az évben (2010.) a 2. régióban (Dunántúl - Dél) született.
A 2011-es legnagyobb 16,288, míg a 2012-es 16,496 tonna volt hektáronként.
- Syngenta Kft
- Jó Gazda Program®
- SGS Hungária Kft.
- Agro Napló
- SGS Hungária
- Mertcontrol Hungary KFT.